2015. május 31.

Szemüveg

Szemüveges lettem. Munkaszemüveges.
Egészen idáig nem tudtam, hogy létezik ilyen. A témában hozzám hasonlóan jártasaknak elmondom, ez kicsivel több mint az olvasó és kicsivel kevesebb mint az állandó. Nagyon komoly távolságra el lehet vele látni :) , ami 50-60 centi. Ebbe pont belefér, hogy munka közben olvasásból felnézve még lássam a monitort, mögötte már minden homályos.

Amióta az eszem tudom, apám szemüveges volt. Úgy nőttem fel, hogy a szemüveg természetes, ugyanúgy hozzátartozik az emberhez mint a haj. Nem is csúfoltam senki fiát az oviban, hogy pápaszemes kígyó. 
Fiatalon mindig úgy képzeltem, az olvasószemüveg az más, az már maga a vég. Ahhoz ősz haj dukál kontyba tűzve, meg hintaszékben ücsörgés pléddel letakart lábakkal, kötőtű és gombolyag az ölben. Na meg a hintaszék mellett kisszéken ücsörgő unokák, akik áhítattal figyelnek rám. Amikor az optikus mondta, hogy a szem romlása korral jár, egyből bevillant ez a kép, ami pont olyan, mint egy Andersen mese illusztrációja csupa pasztell színnel.

Attól, hogy korral jár, majdnem dobtam egy hátast. Sehol az ősz haj, sehol a hintaszék, sehol az unoka, de még egy fél sem. Hát hol a kor? Amikor meghallottam mibe kerül, egy pillanatig levegőt is elfelejtettem venni, aztán perkáltam. Marha drága egy ilyen cucc. Hallom, vannak drágábbak is. Azokat a számokat sem bírom felfogni. Az enyém mindkét szárán van egy csilli-villi kő. Nem éppen picik, de nem sok karátos gyémántok és nem olyan rettenet ritka hegyi kristályok amik megszerzéséhez komplett expedíciót kell szervezni.




Tényleg nem értem mi került rajta annyiba, mert
  • a keret szárában nincs beépített MP3 
  • a lencse, ami ugyan hú de szuper, belül nem jelenít meg digitálisan mindenféle információt a külvilágról, sőt egyáltalán nem vetít semmilyen információt a szemem elé
  • a lencse nem tud öntisztulni, egy idő után majd a szempillám a rajta levő festékkel szép kis vonalkódfüggönyt fog odamaszatolni
  • a keret képtelen kaméleon mód viselkedni, nem alakul át az éppen viselt ruha színére (nesze neked összhang) 
Viszont... most tudok olvasni és a betűket nem csak úgy sacc látom. Amikor átvettem a szemüveget, az optikus átnyújtott egy ajándék fekete, lakkos, kígyómintás tokot, belsejében a kinccsel, majd a lelkemre kötötte, hogy ne vezessek benne. Nem tudom honnan jött a gondolata, hiszen az 50-60 centi a kocsi orráig sem elég, nemhogy kilométerekre. Mosolyogtam és csak annyit mondtam: nem fogok.

Eszembe jutott a nagymamám aki kb hetven évesen kapott állandó szemüveget. Békebeli fekete kerettel, centi vastag üveggel, ami első viselésnek nem éppen jó dolog. Nem hordta, szédült vele, de meszelni mindig felvette. Ilyenkor mérhetetlen örömmel újságolta, végre jól látja a plafont, jól látja, hogy egyformán szép fehér mindenhol. (... hiányzik a nagyi...)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése