2014. szeptember 4.

2014. szeptember 3.

Viszlát nyár 1

Kissé hosszúra nyúlt a nyári szabadság. :) Nagy szia mindenkinek.
Azt tervezem, hogy irkálni fogok pár szösszenetet a nyári történésekről, nemcsak az aktuális dolgaimról. Ilyet még nem csináltam, de megígérem, hogy Viszlát nyár 1115 cím nem lesz. Azonkívül tervezem még, hogy személyesebbé teszem a blogot. Nem kell megijedni, nem fogom magam mutogatni semmilyen pózban (pl. lógó hassal, bikiniben, kis terpeszben, nagy terpeszben valami homokon heverészve), de egy kicsit több fotót fogok megosztani, kicsivel több kedvenc ezt-azt, és néha egy-egy gondolkodóba ejtő dolgot amit én követtem el (mert ez mégiscsak egy virtuális emlékkönyv a gyerekeimnek. Nem baj ha látják a drágák hogy az anyjukat mikor kezdte elhagyni az esze.Innen üzenem nekik, a dolog öröklődik. Szívás.)

Na, kezdem is a legelső élménnyel: vettem egy mobilt. Igen, nekem ez élmény és nagy dolog, olyannyira hogy muszáj megemlítenem. Régen, nagyon-nagyon régen volt már mobilom. Hívtam róla, sőt sms-t is küldtem, azonkívül semmi másra nem használtam. Nem is nagyon tudtam, hogy mit lehet még kezdeni vele. Folyton elhagytam, folyton kerestem, folyton tele voltam nem fogadott hívással, és folyton azt hallgattam, hogy  minek neked telefon?. Mindezek ellenére - vagy mert a mobiloknál ez valami karma-, velem is történt baleset mint mással. Volt hogy beszéltem rajta, közben tettem-vettem a konyhában, majd a készülék sunyin kicsúszott a kezemből egyenesen az előttem levő mosogatóba, ott is egy vízzel teli pohárba. Csak álltam, próbáltam magamban felidézni mi történt, elmélkedtem hogy mégis mekkora ennek az esélye, ekkora szerencsével nem kellene-e lottóznom és különben is miért pont abba pottyant hiszen mellette nagy hely volt, víz pedig semmi. Milyen víz? Itt nincs is víz. Aztakurva, víz! ... és gyorsan kihalásztam a pohárból.
Aztán úgy alakult, hogy nem lett mobilom. (nem a víz volt az oka.) Nem voltam összenőve a technika eme vívmányával, érthetetlen módon mégis piszkosul hiányzott. Na, azért annyira nem, hogy hamar-gyorsan-azonnal vegyek egy másikat. Viszont innentől kezdve mást sem hallottam, mint hogy hogyhogy nincs mobilod? vagy hogy tudsz mobil nélkül élni? (Igen, vannak ilyen következetes kérdezők. :) )

Mi emberek úgy vagyunk összerakva, hogy szeretünk birtokolni. Hasznos holmit éppúgy mint felesleges kacatot. Utóbbi persze attól a pillanattól nem is felesleges amikor teóriát gyártunk arra, hogy miért is kell nekünk épp az a kacat. Hasznossá tesszük a haszontalant, vagy ha mi nem, akkor mások teszik azzá nekünk. Az is elég ha jobb ötlet híján csak annyit mondunk, hogy jó lesz ez még valamire. Aztán ha már nincs meg, a szívünk szakad meg, hiányérzetünk lesz, kicsit többet gondolunk rá hogy de jó volna... Így voltam a telefonnal. Nem kellett, rám lett tukmálva hogy deigeniskell, mert mi van ha bajom esik, és különben is elérhetőnek kell lenni. Hja igen, az anyaság 24 órás szolgálat, kell hogy elérjék az embert olyan égetően fontos dologban hogy anya, mi az ebéd és fontosságunk tudatában olyan választ adhassunk, hogy nyisd ki a hűtőt... mit látsz?...na, az az ebéd. (persze meg lehet egyből mondani mi az ebéd, de akkor a következő kérdés az: hol van?) Nem érdekelt a telefon. Alig használtam, nem vettem neki tokot, asztali tartót, telefonékszert, előlapot, hátlapot meg a fene tudja mit még. Mint írtam, folyton elhagytam, aztán amikor véletlenül rátaláltam lemerülve, kezdődött az újabb őrület: hol a töltőm? Mégis hiányzott amikor nem volt. Azért, mert már nem volt. Pár napig úgy éreztem, hogy szinte mindenkit sürgős ügyben fel kell hívnom, mert hirtelen minden ügy sürgős lett. Aztán ez elmúlt.

Telefon nélkül kérem szépen, prímán el lehet lenni. Nem maradtam le semmiről, nem késtem le buszt, munkát, semmit, az ebédet keresők mindig megtalálták az ebédet, és nem ébresztett fel senki negyed hatkor a pasija miatt, hogy jaj mit csináljak. Helyette személyesen megbeszéltük, amikor meg nem lehetett, akkor leveleztünk. Semmi hátrányom nem származott abból, hogy nem vagyok elérhető. Bajom sem esett és más miatt sem kellett segítséget hívnom. Prímán elvoltam.

Nyár elején úgy alakultak a dolgaim, hogy jobbnak láttam ha van, ezért vettem egy telefont. Senki nem beszélt rá, magamtól döntöttem így. A saját elhatározás a legszebb benne, hogy dönthettem, választhattam. Hát mit mondjak.... egy mobil rohadt jó dolog! Olyanokat csinálok vele amikre soha nem is gondoltam hogy fogok vagy képes vagyok és nagyon tetszik. Élvezem, tényleg rohadt jó. Nem hagyom el, mindig megvan, nem hagyom lemerülni, és még tokot is vettem neki. Tűzpirost. Nem tudom kell-e mondani, a vízzel teli poharat nem ismeri.

:)