2014. november 23.

Kezdődik...

... a karácsonyi készülődés.
Szeretem a karácsonyi vackokat. Szeretem a hangulatot amit adnak, teljesen megváltozik tőlük a lakás. Amúgy is az a fajta nő vagyok akinek szüksége van arra, hogy mindenféle bigyó körbevegye és körbe is veszi, de ebben az időszakban valamiért ez halmozottan így van. Valami defekt lehet nálam.... Persze a bigyóknak legalább tíz centi felettinek kell lenniük, mert nem vagyok hajlandó időtlen időkig apró mütyürökön molyolni, hogy portalanítsam őket. A díszítést minden évben a konyhában szoktam kezdeni, mert elég sok időt töltünk ott. (A képek is ott készültek - igazi step by step, mert mindegyik képnél egyet hátraléptem. :) ).







Most vettem észre, hogy a fenyőág két vége nem egyforma. (feltűnt nektek is?) Elég hülyén néz ki. :) Csak szólok... a feltöltés után megigazítottam. :)

A girland bolti, de az a dús fajta, azok mutatnak a legszebben. Szerencsére elég hosszú méretben lehet(ett) kapni, így annak idején, amikor még csak egy girlandunk volt, szépen eldaraboltam hogy minden helyiségbe tudjak tenni. Így lett ez a picurka is. Díszíteni sem túl komplikált, az enyémen van tönkrement gyertyagyűrűről leszedett darabka, kétféle textil masni egymásra rakva és egyéb holmi. Mindent fel lehet használni, hurkos gombot, gyöngyöt, tobozt, megunt bizsu gyűrűt vagy párját vesztett fülbevalót. (nálatok is képesek néha a fülbevalók úgy eltűnni mint mosáskor a zoknik?)

Nem tudom ki hogy van vele, nekem ilyenkor nem számít a 'kevés néha több' elv. Két-három angyalka vagy két-három gyertya nálam semmilyen ünnepi hangulatot nem okoz, ahhoz többre van szükségem. Nyilván a díszeken kívül sokat dob az ember hangulatán amikor belekezd a házibarkácsba, vág, fűz, ragaszt vagy gyűjtöget. Némi kreativitással és minimális kézügyességgel rengeteg díszünk lehet. A gyűjtögetéshez kézügyesség sem kell, csak koncentrálás. Tavaly pl úgy döntöttem - egyéb más mellett -, hogy egy lapos kosarat telerakok tobozzal. Elsőszülöttem és Kamaszom segített a gyűjtésében. Délután volt és sötét, de a csajokat ez nem zavarta. Igen hatékonyak voltak. Én viszont nem annyira. Többet fókuszáltam mint amennyit lehajoltam, a szemem guvadt ki nehogy kutyaszart tegyek a szatyorba. (ez most lehet, hogy nem kellett volna ide, de itt marad, mert így volt :) )

Szeretem ezt az időszakot. Gyengéim a gyertyák, a mécsesek és nemcsak díszítek velük hanem égetem is őket. Illóolajból tavaly beújítottam, a párologtató tálkájába olaj helyett tiszta vizet öntöttem, tettem bele pár szem szegfűszeget és fahéjat. Amikor a mécsestől felmelegedett a víz, mindenhol lehetett érezni a  fűszerek illatát. Folyton sütiillat volt. :) ( a gyerek meg folyton becsapva érezte magát, mert nem talált sütit.) Ha szeretnéd kipróbálni, a fűszerek mennyiségére nem tudok számot írni. Ízlés és tapasztalás dolga. Nekem az jött be ha több volt a fahéj mint a szegfűszeg.

A készülődésről és az eredményről hozok még képeket. Egy sem lesz igazi step by step. :), de azért bízok benne hogy tetszeni fognak, érdekesek lesznek, illetve hogy találtok használható ötletet.
Jöhetnek ugye? :)

2014. november 22.

Balatoni séta

A képek múlt hetiek és kissé homályosak, de nem is ez a lényeg.

Így fotóz egy nő:










Így fotóz egy pasi:


            Ultrahang felvétel :)

 Csillogós Vegas-os

   Könnyem folyt úgy röhögtem :)

                 Vízparti kövek.  Medúzafejű ufókölykös :) 

A képek két csoportra szedését nem cikizés vagy bármi rosszindulatú izé miatt csináltam, hanem hogy lássátok, így is lehet fotózni meg úgy is. A pasis képeket irigylem, mindegyiken van valami plusz amitől nem lesznek olyan unalmasak mint az enyémek.
Én például rákészültem minden kattintásra. Néztem a kijelzőn milyen ha itt a fókusz, milyen ha ott. Milyen ha éjszakára állítom, milyen ha naplementére. Milyen ha izzót állítok be, milyen ha normált. Olyan, mintha ebben a fene nagy rákészülésben nem vettem volna észre mi az ami izgalmas, mi van az orrom előtt, mintha megállítottam volna az időt. Béke van, nyugalom. A pasi bezzeg eldöntötte, hogy ő most fotót készít, felemelte a telefont és kattintott. Nem volt semmi laca-faca, nézelődés, túlagyalás. Neki volt igaza.

Ti hogyan fotóztok? Rákészülősen vagy nem?

2014. november 19.

Viszlát nyár 2

Ma nyári élménnyel jöttem. Advent előtt talán kissé hülyén néz ki, hiszen ilyentájt a tökéletes bejgli receptje az időszerű, de ha nem írok róla akkor szép lassan elfelejtődik.

Egyik nagy nyári élményem, hogy koncerten voltam, mégpedig Vaya Con Dios koncerten.

                                                                    Programfüzet

Nem vagyok rajongója, nem vettem meg CD-jét, nem keresek rá a 'jutubon', valamiért mégis zsigerből éreztem, hogy el kell rá mennem. Nem tudom hogyan működik a hatodik érzék, de működik, hallgasson rá mindenki mert megéri.                                                                

Azt kell mondjam, ez valami fantasztikus koncert volt és ebben nincs semmi túlzás. (még csak nem is fizetnek érte) Az első perctől az utolsóig profizmust kaptunk mind az előadóktól, mind a technikai személyzettől látványban és hangzásban egyaránt. A fene tudja milyen cuccal hozták össze és nyilván a technikát is aranykezű, vájt fülű vérprofi kezelte. (aki mellesleg egy fiatal huszonéves, valamilyen szláv nyelvet beszélő csajszi volt, és nekem ez nagyon tetszett)






Abszolút a zene volt a lényeg. A zene és az ének hangja kristálytiszta volt, olyan, mintha dvd-t hallgattam volna. Élőzenénél ritkán hallani ilyet, élveztem. Nagyon tetszett még, hogy jó néhány szám úgy kezdődött, hogy az énekesnő ( Dani Klein) hangszeres kíséret nélkül elkezdett énekelni azon a szép, szomorkásan mély hangján, volt egy kis sanzon 'fílingje' és mindegyiknél esküszöm úgy éreztem mindjárt megszakad a szíve. Aztán kis idő után elkezdte kísérni a zenekar és felpörgött a ritmus. Nem lehetett mozdulatlanul hallgatni. Mintha valami varázslat történt volna, észre sem vettem mikor kezdett el ütemre járni a lábam vagy a kezem. Ez a varázslat nemcsak rám hatott, mások is a hatása alá kerültek, olyannyira, hogy jó páran táncolni is elkezdtek.

Ha már a kristálytiszta hangzást említettem, feltűnt nektek, hogy vannak élő zenék ahol előadótól függetlenül mintha mindenki standard hangú lenne? Nemcsak az énekhang, de a zene is? Pl az esküvőkön, kisebb céges bulikon, ahol egy pasi leül a kis szintetizátora mögé és tök mindegy ki Ő, mi Ő, hány éves, milyen márkájú a gépe, valahogy mindegyiknek ugyanolyan ''dobozos'' tompa egyen-hangja van. Vagy csak én hallom egyformának?

Visszatérve a koncertre... a nézők közt volt néhány  híres   hazánkban híres ember is. Tévében sokat látott sztárügyvéd, sikeres zene- és dalszövegíró (az, aki bármihez nyúl arannyá válik a keze alatt), stb , én meg hazafelé azon poénkodtam, mekkora már hogy odajárnak szórakozni ahova én, ergó együtt voltunk egy buliban és majd mindjárt barátok is leszünk a fészbukon.... mert asszem így szokás manapság.... :D


2014. november 7.

Vásárolni...

... mentem, nem kellett más csak kenyér, abból is csomagolt. Lehet finnyáskodni, hogy fúj meg jaj, az tartós, de inkább az legyen mint csupasz csomagolatlan amelyiknél mindig arra gondolok, már hatszázan összefogdosták a beleköhögős vagy a fene tudja milyen kezükkel. Levettem egy kenyeret a polcról, a zacskón belül három bazinagy penészfolt volt. Kerestem egy eladót, odaadtam neki, erre megkérdezte tőlem hogy ez mikor jár le, nekem meg válaszként a nyelvemen volt a kérdés, hogy miért ha holnap fog akkor visszateszi?, de nem szóltam, inkább kijöttem. Nem mindegy mikor járt le ha már döglött? Helytelen tárolásnál lejárat előtt is szőrösödhet bármelyik cucc.
Mindegy is, kijöttem a boltból és ezt láttam:



A csupafül alig volt nagyobb mint egy grillcsirke. (Nem tudom miért pont grillcsirke jutott eszembe, mert ugye az dundi gömböc, harapnivaló, kétlábú és legfőképp nem lélegzik.)

Aranyosak voltak ahogy ott várakoztak.



2014. október 12.

2014. szeptember 4.

2014. szeptember 3.

Viszlát nyár 1

Kissé hosszúra nyúlt a nyári szabadság. :) Nagy szia mindenkinek.
Azt tervezem, hogy irkálni fogok pár szösszenetet a nyári történésekről, nemcsak az aktuális dolgaimról. Ilyet még nem csináltam, de megígérem, hogy Viszlát nyár 1115 cím nem lesz. Azonkívül tervezem még, hogy személyesebbé teszem a blogot. Nem kell megijedni, nem fogom magam mutogatni semmilyen pózban (pl. lógó hassal, bikiniben, kis terpeszben, nagy terpeszben valami homokon heverészve), de egy kicsit több fotót fogok megosztani, kicsivel több kedvenc ezt-azt, és néha egy-egy gondolkodóba ejtő dolgot amit én követtem el (mert ez mégiscsak egy virtuális emlékkönyv a gyerekeimnek. Nem baj ha látják a drágák hogy az anyjukat mikor kezdte elhagyni az esze.Innen üzenem nekik, a dolog öröklődik. Szívás.)

Na, kezdem is a legelső élménnyel: vettem egy mobilt. Igen, nekem ez élmény és nagy dolog, olyannyira hogy muszáj megemlítenem. Régen, nagyon-nagyon régen volt már mobilom. Hívtam róla, sőt sms-t is küldtem, azonkívül semmi másra nem használtam. Nem is nagyon tudtam, hogy mit lehet még kezdeni vele. Folyton elhagytam, folyton kerestem, folyton tele voltam nem fogadott hívással, és folyton azt hallgattam, hogy  minek neked telefon?. Mindezek ellenére - vagy mert a mobiloknál ez valami karma-, velem is történt baleset mint mással. Volt hogy beszéltem rajta, közben tettem-vettem a konyhában, majd a készülék sunyin kicsúszott a kezemből egyenesen az előttem levő mosogatóba, ott is egy vízzel teli pohárba. Csak álltam, próbáltam magamban felidézni mi történt, elmélkedtem hogy mégis mekkora ennek az esélye, ekkora szerencsével nem kellene-e lottóznom és különben is miért pont abba pottyant hiszen mellette nagy hely volt, víz pedig semmi. Milyen víz? Itt nincs is víz. Aztakurva, víz! ... és gyorsan kihalásztam a pohárból.
Aztán úgy alakult, hogy nem lett mobilom. (nem a víz volt az oka.) Nem voltam összenőve a technika eme vívmányával, érthetetlen módon mégis piszkosul hiányzott. Na, azért annyira nem, hogy hamar-gyorsan-azonnal vegyek egy másikat. Viszont innentől kezdve mást sem hallottam, mint hogy hogyhogy nincs mobilod? vagy hogy tudsz mobil nélkül élni? (Igen, vannak ilyen következetes kérdezők. :) )

Mi emberek úgy vagyunk összerakva, hogy szeretünk birtokolni. Hasznos holmit éppúgy mint felesleges kacatot. Utóbbi persze attól a pillanattól nem is felesleges amikor teóriát gyártunk arra, hogy miért is kell nekünk épp az a kacat. Hasznossá tesszük a haszontalant, vagy ha mi nem, akkor mások teszik azzá nekünk. Az is elég ha jobb ötlet híján csak annyit mondunk, hogy jó lesz ez még valamire. Aztán ha már nincs meg, a szívünk szakad meg, hiányérzetünk lesz, kicsit többet gondolunk rá hogy de jó volna... Így voltam a telefonnal. Nem kellett, rám lett tukmálva hogy deigeniskell, mert mi van ha bajom esik, és különben is elérhetőnek kell lenni. Hja igen, az anyaság 24 órás szolgálat, kell hogy elérjék az embert olyan égetően fontos dologban hogy anya, mi az ebéd és fontosságunk tudatában olyan választ adhassunk, hogy nyisd ki a hűtőt... mit látsz?...na, az az ebéd. (persze meg lehet egyből mondani mi az ebéd, de akkor a következő kérdés az: hol van?) Nem érdekelt a telefon. Alig használtam, nem vettem neki tokot, asztali tartót, telefonékszert, előlapot, hátlapot meg a fene tudja mit még. Mint írtam, folyton elhagytam, aztán amikor véletlenül rátaláltam lemerülve, kezdődött az újabb őrület: hol a töltőm? Mégis hiányzott amikor nem volt. Azért, mert már nem volt. Pár napig úgy éreztem, hogy szinte mindenkit sürgős ügyben fel kell hívnom, mert hirtelen minden ügy sürgős lett. Aztán ez elmúlt.

Telefon nélkül kérem szépen, prímán el lehet lenni. Nem maradtam le semmiről, nem késtem le buszt, munkát, semmit, az ebédet keresők mindig megtalálták az ebédet, és nem ébresztett fel senki negyed hatkor a pasija miatt, hogy jaj mit csináljak. Helyette személyesen megbeszéltük, amikor meg nem lehetett, akkor leveleztünk. Semmi hátrányom nem származott abból, hogy nem vagyok elérhető. Bajom sem esett és más miatt sem kellett segítséget hívnom. Prímán elvoltam.

Nyár elején úgy alakultak a dolgaim, hogy jobbnak láttam ha van, ezért vettem egy telefont. Senki nem beszélt rá, magamtól döntöttem így. A saját elhatározás a legszebb benne, hogy dönthettem, választhattam. Hát mit mondjak.... egy mobil rohadt jó dolog! Olyanokat csinálok vele amikre soha nem is gondoltam hogy fogok vagy képes vagyok és nagyon tetszik. Élvezem, tényleg rohadt jó. Nem hagyom el, mindig megvan, nem hagyom lemerülni, és még tokot is vettem neki. Tűzpirost. Nem tudom kell-e mondani, a vízzel teli poharat nem ismeri.

:)

2014. április 27.

Vidéken újrakezdők

Előszóként - úgy laza kezdésként - a csiga főzése (idézet):

Az én receptem. Valóban 2-3 napig zárt dobozban kell őket tartani, de levegőt kapjanak azért. Utána egy alapos öblítés következzen, így eltűnik róluk a sok ürülék. Ezt követően forrásban lévő vízbe öntjük az összeset és szűrőkanállal kiszedjük hideg vízbe. Ilyenkor könnyen kihúzhatóak a házból. Újabb öblítés után többféleképpen készíthető el. Pörköltnek a hagyományos módon, hagymával, paprikával, megbolondítva egy kis friss paradicsommal, zöldpaprikával, pár csepp vörösborral. Nekem a pástétom a kedvencem. Megfőzöm, ledarálom húsdarálón, hozzá darálok egy pici fokhagymát is, keverek bele egy kis borsot, sót, petrezselymet apróra vágva, aztán a szépen megtisztított házakba visszatöltöm a krémet, így tálalom, pirítóst adok mellé. .....Én egyben felhasználom az egészet. A mocskos részek a házban maradnak. 

...és itt egy másik:

Levegős helyen, egy két-napig éheztetni. Majd a csigát kivűlről le kell alaposan mosni. Egy nagy fazék forró vízbe, egy kevés ecetet, sót teszünk és amikor lobog , a csigát be kell dobni. Az kijön a házából 4-10 perc után.Kicsit tovább kell főzni, Vízet leönteni, csigát a habtól megtisztítani. A talpát le kell vágni Alaposan megmosni, talpát kés élével kicsit megtisztítani.Ezt lehet így felhasználni és a továbbiakban, mint pl. a zúzapörköltet kell készíteni. .....Be kell vagdosni egy kicsit a talpát, attól elveszti rugalmasságát, legfontosabb az amúgy izmos hús puhítása.

Hát, megint tanultunk valamit.
Tegnap felvettek a Vidéken újrakezdők facebookos csoportba. Innen származik a két fenti idézet is, bár a csoport fő témája nem az ínyenc gasztronómia, hanem egymás segítése a mitől halnak a bébikacsáim vagy a tetves a rózsám, mit csináljak és hasonló kérdésekben. Nem kell megkövezni azért, mert egy csoportbejegyzést kimásoltam, a csoport nyilvános, bárki ugyanezen szövegekhez bármikor hozzáfér ha rákeres. Jó csoport, kellemes hely, tele tanulni vágyó és segíteni akaró emberekkel.

Szó ami szó, jó lett volna ha jópár évvel ezelőtt lett volna ilyen. Korábban említettem már, hogy panelos gyerekként nőttem fel, de például panelban kezdtem felnőtt éveimet is, oda születtek a gyerekeim is. Az alattunk levő lakásban reiki foglalkozások voltak, mi pedig naponta azon stresszeltünk, nehogy zajosak legyünk és zavarjuk őket. A gyereknevelés része volt a ne labdázz, ne ugrálj, halkan bukfencezz mert koppan a sarkad a padlón és hasonlók. Ne...ne...ne... Tekintettel voltunk másokra, miközben a gyerekeink mást sem hallottak a tiltáson kívül, én meg azon paráztam hogy jaj mit szólnak alattunk, meg jaj nehogy..... Ideális volt....

Aztán költöztünk. Nem panelból panelba, hanem panelból családi házba. Vettünk egy régi házat, beültetett kerttel. Nekem ez nagy váltás volt, utáltam is de nagyon. Naponta megbántam a költözést. Három óránként láttam embert az utcán elmenni, zavart a csend, hogy nincs előttünk forgalom. Ha nem lapátoltuk el a havat, akkor térdig jártunk a hóban (panelban ilyen nem volt, valahogy mindig tiszta volt a járda), ha nem tettük ki a kukát az utcára, nyakunkon maradt a heti szemét (panelban ilyen nem volt, valahogy mindig kiürült a konténer), ha nem fűtöttünk be előre, hideg volt a lakásban (panelban ilyen nem volt, valahogy télen is mindig pólóban mászkáltunk), ha leesett egy kenyérmorzsa seperc alatt ezer hangyának fájt rá a foga (panelban ilyen nem volt, valahogy a hangyák nem másztak olyan magasra), darwini bőséggel szembesültem, összetalálkoztam egérrel, pókkal, békával, sünivel és számos lábas nevétsemtudom jószággal (panelban ilyen nem volt, valahogy a természet nem vágyott ott lakni csak az ember). Tavasszal épphogy nagyítóval nem néztem mi a fene bújik ki a földből, mert hiába volt arasznyi, nem tudtam hogy ehetem-e vagy inkább irtsam, vigyáztam apró fehér virágú növényre amíg anyám azt nem mondta hogy szép-szép de az gaz, nem értettem miért kell a gödörbe 4 babszemet tenni, tiszta pazarlás, és különben is mi a fene az a lestyán, miért kell a répát ritkítani így egy csomó répával kevesebbem lesz, a postást állítottam meg hogy mondja már el ő hogyan veti az uborkamagot és minden szarért a szomszédokhoz rohantam kérdezgetni.

Az eltelt évek alatt rengeteget tanultam, mégis sok mindent nem tudok. Egyik nem tudás például a metszés. Na, ez egy mumus. Valamelyik évben felmentem a Youtube-ra, megnéztem egy videót a sárgabarackfa metszéséről, tudtam, értettem mindent, hatalmas egóval kimentem a kertbe és nem találtam olyan és úgy álló ágakat mint ami a filmben volt. Épp arra járt szomszéd Feri bácsi és a kerítésen átnyúlva hadonászva mutatta mit kell levágni:
- Azt még ott.
- Hol? Ezt?
- Nem, ott mellette.
- Ezt?
- Nem arra, a másik irányba mellette.
- Ezt?
- Igen.
- És hol? Itt?
- Nem, kicsit lejjebb.
... és így tovább. Piszok lassan, de szépen körbemetszettük a fát.

Azt tapasztaltam, vidéken, falun az emberek igen segítőkészek. Nyitottak és felettébb közlékenyek, az ember még olyanra is kap választ amit meg sem kérdezett. Az is ilyen aki nem tősgyökeres hanem betelepült. Nem is tudom, talán a hely vagy az életforma okozza.
Vidéken újrakezdők. Találó a csoportnév. Aki a váltást választja, újrakezdi tanulni hogyan lehet másképp - és már tudom -, jobb minőségben élni.

(Most nem fotóztam kertet, de a tavaly tavaszit IDE kattintva meg tudod nézni.)



2014. április 15.

Ma

Hülye egy idő volt ma, hideg mint a fene. Nem igazán foglalkoztam az előrejelzésekkel. Minek is, elvégre április van, tavasz, rügyek, virágok, madárcsicsergés, kizárt hogy a pulcsi súlyánál többet vegyek magamra. Reggel nagy lendülettel elindultam itthonról, aztán ugyanazzal a lendülettel vissza is jöttem télikabátért. 2 fok volt. Ez azért már, na....

Este új dimenzióba helyeztem a kenyérsütést, margarin helyett kókuszzsírt tettem a tésztába. Tapasztalat híján úgy sacc mennyiséget. Eddig jól haladnak a dolgok, fincsi illat van, a tészta nődögél.... remélem, nem alszom el mire megsül, érdekel milyen lesz az állaga. Ha összejön az elképzelésem, a következőbe medvehagyma is kerül a kókuszzsír mellé. Még ez sincs kész, de már azt is várom.

Ma olyan semmilyen napom volt. Néha ilyennek is kell lennie, soha ne legyen rosszabb.





2014. április 13.

Egér rejtély

Aki családi házban él tudja, egér és ház együtt jár. Panelos gyerekként a mai napig nem tudom, mitől függ össze a kettő, mert úgy látom, családi házba az egér gyakorlatilag halni jár, így tényleg nem értem mi a fenéért megy be. Hogyan nem örökítik át egymásnak a tudást miszerint fiam, ha oda bemész, onnan élve ki nem jössz. Vagy átörökítik, de nem hiszi el egyik sem? És vajon a panelban miért nem volt egér? Oda be se mennek mert ott nincs nekik izgalom, azért? Oké, tudom én, ott nincs a környéken haszonállat és minden ami kell hozzá, búza, kukorica, széna, szalma, miegymás. Nincs meg az élettere, kajája, de mindez itt a házunknál sincs meg.

Nem vagyok egértől félős fajta, ha egeret látok nem ugrom székre, asztalra, valaki nyakába és nem kapaszkodom a csillárba mint ahogy azt mesékben láttam. Felveszem velük a harcot, persze csak ha van ki ellen felvenni. Újabban az egér sem a régi. Vagy csak trükköznek.
Tegnap a mosókonyhában kivettem a helyéről a szennyestartót és alatta volt egy tetem. Nem oszlott, egészen jó húsban volt. Csak néztem, nem hittem a szememnek, jobban megnéztem és akkor is ugyanazt láttam. Kövér volt és szürke és halott. Na, de hogy került oda? Nyilván alámászott. De ha alámászott miért maradt ott? És mitől múlt ki? Mondhatnám, attól, hogy Kamaszom a szomszéd helyiségben énekelt, de nem  mondom, mert abba még nem halt bele senki. Talán nem bírta a szíve az izgalmat ami a rejtőzködéssel jár, esetleg annyit rohant már életében, hogy most érte el a vég, kimerült de nagyon....

Egy egértetem alapból nem nagy hír, nem érdemel bejegyzést. De az, hogy rövid időn belül ez volt a második ilyen, az már igen. Sherlocki rejtéllyel állok szemben... Az előzőt két hete találtam a farakás alatt. A tűzre akartam tenni, felvettem a fát és ott volt alatta. Azt sem értettem hogyan. Ráraktuk a fát és ez lett a veszte? Megvárta míg rárakjuk és direkt nem szaladt el? Vagy hogyan? (ha élve nem is, de holtában hamar eltűnt, mert jött a cicánk, ''levadászta'' majd büszkén elvonult vele. A kis ügyes...)

Egeret irthatunk többféleképpen. Én mérget nem használok, visszatart az az eset amikor egy család tett ki mérgeket, majd egy hétre elment otthonról. Amikor hazaértek, valami iszonyat bűz fogadta őket, napokba telt mire megtalálták a szag összes forrását. Az egerek jól bezabáltak, majd bosszúból elbújtak a létező legeldugottabb helyekre. Az egérfogó és az egérragacs kiszámítható helyen van, nem kell napokig keresgélni, de megoszlanak a vélemények arról, hogy melyik a humánusabb. Hatásos még amit én csinálok, bár nem tudom mit csinálok, mégis valamitől hatásos hiszen önként kimúlnak. Csak tudnám, mi lehet az...

Ha valaki járt már így, esetleg biztos helyről származó infója van arról, hogy az egerek manapság már tényleg nem a régiek, írja meg nekem. Tényleg! Brit tudósok ezt még nem kutatják?

Hirtelen ötlettől vezérelve írtam az egérhez egy verset. Ilyen sem volt még. :) Kinevetni ér. :)

Helló, te ki vagy? Frászt kaptam tőled, 
Úgy néz ki, szaladni már nem fogsz előlem.
Itt fekszel nyugodtan mintha muszáj volna,
Pedig futnod kéne, el innen, máshova.
Nem rágcsálsz már több sajtot, ezt-azt és diót,
Biztos sajnálod hogy földi léted ennyi volt.

2014. március 29.

Defekt, fék, pause

Ma azt hittem, defektet kaptam. Lapos volt a gumim, de szerencsére még nem a felnin mentem. Egy hónapja szögbe ''léptem'' a kocsival, így amikor ma megláttam a megsántult autómat, rögtön peregtek a szemem előtt az ezresek. Szinte láttam ahogy rohannak ki a pénztárcámból. Férfiember épp nem lévén közel s távol, és szombat lévén nyitott szervizt sem találni, elmentem a benzinkútra, körbeudvaroltam a kutast hogy nézze meg a gumim. Bírom, hogy a pasik mindenhez értenek. A kutas megmérte a nyomást, majd felszisszent: ez nulla. Mondtam neki, oké, de mitől? És nem mondhatja azt hogy defekt, mert nemrég volt defektem és matematikailag mennyi az esély arra hogy minden hó végén gumicsere van? Nulla.
Nem volt defekt.

Az jár a fejemben, mi van ha a dolgok nem történnek ok nélkül. Mi van ha az ember a nagy rohanásban nem veszi észre hogy be kell húzni a féket? Tudnak úgy alakulni dolgok, hogy lassításra kényszerüljünk? Lapos a gumi, nem megyek sehova.Ott maradok ahol vagyok, leteszem végre a seggem.
Ma szombat van. Hétvége, pihenő nap, heverészve olvasós, sétálós-kirándulós nap. Reggel korán keltem, bevittem a gyereket közeli megyeszékhely vasútállomására, onnan elmentem apámhoz a kórházba, onnan a Sparba, majd hazajöttem. Beindítottam a mosógépet, sütöttem ebédet de köretre már nem maradt idő, mert elmentem a benzinkútra hogy körbeudvaroljam a kutast. Onnan elmentem a gyerekért a vasútra, és hazajöttünk. Folytattam a főzést, a mosást és most készülök újra elmenni, mert megyek az apámhoz beszélgetni, nevetgélni, hogy rendben legyen mentálisan és lelkileg a gyorsabb gyógyulás miatt.

Végiggondolva az elmúlt hónapom, az egészet végig rohantam. Az azelőttit is. Fáradt vagyok, nincs időm magamra, megyek és csinálom amit kell. Egy lapos gumi sem állít meg. :)

Tényleg tudnak úgy alakulni dolgok, hogy lassításra kényszerüljünk? Vagy legalább elgondolkodjunk?

Látogatások - Papi 1

Apám kórházban van. A látogatások alatt élménybeszámolót tart, én meg  - az együtt érezni képtelen, a hálátlan - mindig kinevetem.
Szösszenetek:

- Volt itt anyád. Megborotvált. Hááát...... (hosszú szünet)... féltem. .......Nem volt rajta szemüveg.
- :D :D


- Ma finomfőzelék volt az ebéd. Tudod mit adtak hozzá? A fasírt olyan volt, hogy összepréselték a főzeléket és kockára vágták.
- :D :D


- Hogy vagy?
- Fáj a torkom.
- Mennyi fagyit ettél? - kérdem röhögve
most már Ő is nevetve: Te hogyan lettél ilyen hülye? Kire hasonlítasz?
- :D :D


- Az orvos megkérdezte, mire emlékszem. Nem tudtam mit mondjak, mire kíváncsi. Hát miről beszéljek neki?Azt mondtam: semmire.
- Ilyet nem szabad. Legközelebb kérdezd meg miről akar hallani.
- Hát akkor miért nem úgy kérdez?!
- :D :D


- Volt itt anyád. Azt mondta, kihívta a szerelőt, megcsináltatta a villanyt. Miért akkor amikor itt vagyok?
- Mert ha itt vagy, nem mész az agyukra. :D :D


Apám elesett a kórház fürdőjében, szerinte a papucs volt az oka. Anyám vett neki újat, de félő volt hogy amelyik méretben jó, az lábfejben nem lesz az, ezért két párat vett. Egy méretest és egy nagyobbat. Apám ezt így mesélte:
- Volt itt anyád. Vett nekem nééégy papucsot.
- Az jó. Képzeld ha csak egyet vesz... :D :D

2014. március 28.

Zsákmány

Ezt a bejegyzések közt találtam vázlatban, valahogy elmaradt a közzététele. Ha már dolgoztam vele, megosztom veletek az akkori örömöm. :) 

Zsákmány. Baráti áron.
Vacak a kék háttér (ami egy spirálfüzet hátoldala és jó ötletnek tűnt pedig nem az), de nem fotózom újra. Így marad. :) 




Nagyon szeretem a karkötőket. Mindenféle karkötőt szeretek. Talán előző életemben maszáj nő voltam könyékig karkötőbe öltözve. :)  Ez itt abszolút kedvenc lett, pedig van pár lifegős-fityegős darabom.



Na? Hogy tetszenek?

Utolsó lehelet

Ülök az apám mellett a kórházi ágya szélén, a hátam mögött a mellettünk levő ágyon egy idős ember tátott szájjal hanyatt fekszik, hangosan horkol. Hagyjuk aludni, apámmal halkan susmorgunk, elfojtva kuncogunk, semmi hangos szó. A férfi szabályos ritmusban horkol, majd hangos horkanással vesz egy nagy levegőt és csend lesz. Gondolván hogy megzavartuk az alvásban, még diszkrétebben, még halkabban suttogunk tovább.
.
.
.

Ott ültem a szomszédos ágyon és nem volt gyanús a csend. Rá sem néztem a férfira, hogy miért van csendben. Fel sem merült bennem, hogy kórházba nemcsak gyógyulni megy az ember.
Gondolom, a halála várható volt, mert a nővérek nem kezdtek el rohangálni, nem hívtak nyolc orvost, nem volt nagy rutin, dopamin, adrenalin, újraélesztés és egyéb Vészhelyzetben látott lóti-futi és nem volt mindenféle latin varázsszó sem. Megkértek minket, hogy menjünk ki a társalgóba, betoltak egy textilparavánt és tették a dolgukat.

Tegnap már úgy mentem apámhoz, hogy a kórterembe lépve diszkréten lenyomtam egy leltárt, hogy mindenki megvan-e, ébren van-e. Mindenki megvolt, szólt a rádió és apámmal beszélgetni kezdtünk. Az élet megy tovább - mondaná egy ötvenes ismerősöm, aki képes arra, hogy bármikor bármilyen helyzetre kapásból mondjon egy közhelyet, közmondást.
És igen. Az élet valóban megy tovább...


2014. január 18.

Személyi


Megkaptam az új személyim. Hát mit mondjak... szarul nézek ki rajta. De tényleg. Mondjuk nem hiszem hogy van ember akinek tetszik bármelyik igazolványképe, és meggyőződésem hogy a hivatali fényképezők úgy vannak beállítva hogy olyan képet készítsenek amik az igazolvány lejártakor lesznek pont aktuálisak. Simán ránk dobnak jó pár évet hogy mire odajutunk, legyen időnk megszokni hogy fogunk kinézni...
Amikor a személyim csináltattam, még nem járt le. Az okmányirodában a hölgy mosolyogva ott lelkendezett, hogy jaj de jó hogy nem járt le, meg hogy nagyon jó hogy nem hagyta lejárni ......1700 lesz. Mire a végét kimondta, eltűnt az arcáról a mosoly. Annyira örömködött, hogy megfordult a fejemben hogy kapok valami ''kiváló állampolgár neked mindent ingyen''- bónuszt. A kis optimista, mi? Ingyen, mi? Na mindegy. Perkáltam. Legalább ez is rendben van. Most meg kellene néznem milyen igazolványom lesz a következő lejárós, de nincs kedvem ezzel foglalkozni, és úgyis elfelejtem - de még a naptárba beírni is -, és nem is értem miért nekem kell lesegetnem, miért nem küld A Rendszer, A Hivatal egy emailt, hogy helló, a napokban ugorj be hozzánk és legyen a zsebedben x forint mert nincs ''kiváló állampolgár neked mindent ingyen'' bónuszod
Pedig olyan egyszerű lenne... email... sms... füstjel....postagalamb... akármi...


Január

Nem tudom ki hogy van vele, én szeretem hogy ilyen langyos a január. Úúúgy utálok fázni! A hóban, jégen közlekedni is utálok. Akár gyalog, akár autóval. Autóval itt a hegyoldalban meg pláne. Valamiért nem hiányzik a korizás a Balcsin sem, pedig korizni amúgy szeretek. Mint itt ezen a régi képen, amikor pont nem tudom mire készülök, de az is lehet hogy épp suhanok. Nézzed csak, nézzed, úgy tűnik idén jeget csak képeken fogsz látni. :)


.... és ha már képet mutogatok itt van egy a partközeli jégről is. 



.... és ha ennyi nem volt elég és mindenképp havat szeretnél látni, ITT egy tavaly januári bejegyzésem, van ott hó bőven.

Na szóval, mint írtam, szeretem ezt a langymeleget. Reggelente pizsamában, kabátban kiülök a kávémmal meg egy pléddel és élvezkedem. Néha mellém telepszik a macska is, társamul szegődik mert szeret, és dorombol nekem - vagy ahogy Kamaszom mondta pindurka korában: domborog.
...langymeleg, pléd, forró kávé, csönd, monoton dorombolás... nem kell a tél...

Csak én vagyok így vele?

Eszembe jutott egy szösszenet ami a december elején történt. Épp gyengécsként elkezdett szállingózni a hó, a földön még egyáltalán nem maradt meg. A közelemben két férfi ekként beszélgetett:

- Te, esik a hó.
- Hol?
- Hát itt fenn. - és az ég felé mutatott.

:) Óédesistenem ugye? És ez tényleg így volt...


2014. január 1.

2014

Elkezdődött.
Kívánok nektek rengeteg jót: lelki békét, boldogságot, egészséget, gazdagságot, szerelmet, biztonságot és mindent amire vágytok.


BUÉK!