2013. szeptember 1.

Az igen, a nem, és én

Kamaszom gólyatáborba ment. Ez korábban csak egyetem előtt volt szokás, manapság már középiskolában is az. Ismerkedés, csapaterősítés, nemtudommi...csak úgy megy a pénzem. Régen ha táborba ment a gyerek, előtte el kellett menni a háziorvoshoz igazolásért, pecsétesért, hogy igen, a Drágaság mehet közösségbe, nem fogja kinyírni sem a települést, sem a fél tábort valamilyen ragályos dögvésszel.

Változnak az idők, most már nem kell orvos, nem kell pecsét, szülő nyilatkozik azt' hello. Nyilatkoztam én is. A nyomtatvány amit kaptam úgy nézett ki, hogy volt rajta három oszlop. Ez egyikben szépen egymás alatt a különféle kórságok, a másikban az igenek, a harmadikban a nincsek. Elkezdtem olvasni a nyavalyákat: láz, hasmenés, hányás, gennyes orrváladék, gennyes szemváladék, fül izé...aztán elfogyott a türelmem, gyomrom is forgott, na meg tudva hogy a gyerek egészséges mint a makk, szépen sorban aláhúztam a nincseket. Na, ezt nem kellett volna. Megbújt köztük néhány nem is, egészen konkrétan a tetűmentes és a rühmentes egyik válaszaként.

Hiszed vagy nem, más kölkök is így jártak. Mintha a hülyének lenni ragályos lenne a szülők közt . :)

Na, azért aggódni nem kell, Kamaszom elment a táborba. Útközben észrevette hogy seperc alatt tetvessé meg rühessé tettem és orvosoltuk a dolgot. :)


2 megjegyzés:

  1. Na, akkor az egész évfolyam tetves? :-D
    Elég gáz lehetett a papír ha a szülők nem bírták végigolvasni :-D
    Majd jövőre talán normális papírt adnak ki :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha feltűnt nekik a sok javítás, akkor talán... Meglehet jót röhögtek rajta... röpke IQ teszt a szülőknek. :)

      Törlés