2013. január 20.

Felvételi

Kamaszom tegnap megírta a felvételit. Noha ez nem csapatmunka, azért én elmentem vele. Két nagy gyerek után már rutinom van a tanterem előtt, a folyosón ácsorgásban.
Mondom, rutinom van, könyvet, netbookot, ilyesmit nem vittem magammal, mert ahol egy csomó ember összegyűlik, ott sosem unatkozik az ember. (ez is Murphy?)

Az iskola ahol Kamaszom a felvételit írta, egy nagyon régi épület, valaha az Angolkisasszonyok rendháza volt. Tele van kicsi termekkel, emeletekkel, félemeletekkel, szűk folyosókból nyíló még szűkebb folyosókkal. És enyhén dohos szaggal. A falakon jól megférnek egymás mellett a régi és új tablók. Ezeket nézegetve egyből szembetűnik, mennyire változnak az idők. Az egyik régi tablón katonás rendben egymás mellett a fotók, a tabló egyik szélén felirat: találkozunk 1974 -ben, másik szélén a régen trendinek számító (vagy elvárt) Ady idézet:

"Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák."

A tabló szomszédságában egy másik, egy 2012-ben végzett osztályé. Semmi idézet, a jobb és a bal oldali keret közt egymás felett három zsinór volt kifeszítve, rajtuk ici-pici színes csipeszek tartottak egy-egy képet. Alattuk az egyetlen szöveg: most is lógunk.
Éles a kontraszt a két tabló között. Változik a világ...

A felvételi megkezdése előtt minden tanterem előtt csoportosulás. Mellettem, de nekem háttal egy anyuka két keze közé fogta a lánya arcát és közelebb húzta magához. Nem tudom mit mondott neki, de a gyerekből csak ez jött: igen... igen... igen..., majd anyuka elengedte a gyereket, aki bement a terembe. Hát, mit mondjak? Sajnáltam szegényt. Kicsivel távolabb tőle, egy másik anyuka igen feltűnő jelenség volt. Nem azért, mert a tűzpiros pulcsijával kitűnt a sok fekete, kék, barna és pasztell "ember" közül, hanem mert jó nagy hangon elkezdte mondani, hogy "amikor kémiából dolgozatot írattam, felírtam a táblára, hogy..." -és nem tudta befejezni, mert jött a tanár aki a felvételit felügyelte. Rejtély mi okból kellett ezt fennhangon mesélnie. Mi meg - a többi nem annyira intellektuális -, nem rohantunk körbeállni, rajongani és hiszed vagy sem, senki nem kérte tőle, hogy folytassa a félbehagyott mondatot. Remélem, ettől azért még jól aludt az éjjel.

Amikor a teremajtók becsukódtak, kiürült a folyosó. A szülők szétszéledtek, alig páran maradtunk. Táskámban ott volt egy fél élelmiszerbolt, gondoltam nasizok alapos indokkal. Hogyan máshogy? A stresszt levezetni fontos dolog. Előre kitervelt lassú mozdulatokkal, szép csendben elkezdtem kinyitni a TUC zacskóját. Az a piszok meg dacolva velem, megadta magát a fizikának. Recsegett, ropogott ahogy nyitottam szét. Hasított a hangja a csendben. Vártam mikor rohan ki a tanár a teremből, hogy most már aztán kuss legyen. A kekszhez végül hozzájutottam, meg még máshoz is. Nem írom le mit zabáltam össze. Feltűnt már, hogy minden akkor a leghangosabb amikor nem kellene, hogy az legyen? Ilyenkor minden zörög. A hülye keksz is minden egyes alkalommal amikor belenyúltam. Nesze neked zugevészet!

De vissza a felvételihez....
Érdekes szülők vannak. Némelyik némán szótlanul képes várni, mások párba állnak és csacsognak. Számolgatják, hogy mennyi pontja van a gyereknek, mennyit lehet a felvételivel elérni, hány pontot kell a gyereknek írnia, de az nem jó mégsem, majd egy huszárvágással befejezik mondandójukat és kezdik elölről a matekot aminek a végén kijön, hogy mégis csak magasabb pontszámot kell a gyereknek írnia. Meg különben is, az osztályfőnök azt mondta, lehetetlen maximális pontot megírni, az 50 helyett a 35 már jó. Erre az osztályfőnök miatt újrakezdték, mert feltétlen tudni akarták, igaza volt-e. Kis Einsteinek. A matek felvételi megoldása kutyafüle volt ahhoz amit lenyomtak. Minden szülő számolja a pontokat, de még nem hallottam senkit így rágörcsölni. Simán elképzelem, hogy otthon a gyerekük ezzel fekszik, ezzel kel.

Mindegy. Kamaszom túl van rajta. A magyar után amikor kijött azt mondta, könnyű volt. Hogy én hogy utálom ezt a mondatot! Mert elhiszem, hogy könnyű volt neki, meg azt is, hogy lazán tudta, de ilyenkor hajlamos félvállról venni, nem figyelni, mert ugye ezt úgyis tudja.
Majd meglátjuk mit hozott össze...






4 megjegyzés:

  1. Jók azok a szűk folyosók, ráadásul minden apró zajra ráerősítenek. Elképzelem mellé a csend és hullaszag jelenségét és a Tuc hangját :D

    A szülök meg biztos azért számolgattak ennyire, mert előző nap gyakoroltak, matekoztak a gyerekkel :D

    VálaszTörlés
  2. Gondolod vitte őket a lendület? Mindenki számolja a pontokat, én is. Szédületes volt amit lenyomtak.

    A szag meg nem is tudom honnan ered. Mitől nem tudott az évek alatt kiszellőzni? Mondjuk, van egy hangulata az egész épületnek, bírom. :) Pláne bírtam mikor eltévedtem. Kalandos volt kijutni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én imádtam. Szaggal együtt. Hozzátartozik a labirintushoz, és a kis szűk folyosókhoz. Az első évem arra ment rá, hogy tudjam mi merre van, meg merre a legrövidebb az út :D

      Törlés
  3. Hihetetlen, néha miket lenyomnak a szülők :DD
    Amúgy ez ilyen, ha csend van, akkor minden olyan hangosnak tűnik... :D

    VálaszTörlés