2012. szeptember 22.

A nyakkendő


Tudsz nyakkendőt kötni?
Én nem. De tudok sima mezei csomót, meg olyan masnit ami a cipőfűzőn van. Ezekkel meg pont csinos lenne. Találtam egy képet. Ha olyan vagy mint én, tudd hogy így kell csinálni:


                                          A kép innen van.

Hát, nézem és csak ámulok. Azt hittem csak egyféle módon lehet nyakkendőt kötni. Nézem, és azt látom, az eredmény mindig ugyanaz. Egy háromszögből lóg le egy textil. Na de akkor minek így cifrázni? 

Rágugliztam.
Hiszed vagy nem, létezik nyakkendő szalon, nyakkendő webshop, mi több nyakkendőfutár is. Megtudtam, hogy a nyakkendő ősét a római katonák viselték sálként a hideg ellen, majd átvették a franciák, a Napkirálynak pedig úgy megtetszett, hogy lelkes viselője lett. Megtudtam azt is, hogy a csomó kötése függ a nyakkendő szélességétől, valamint a viselője testalkatától. Megtudtam ezt is:

" A nyakkendő mindig a társadalmi státusz, rang vagy éppen a hovatartozás jelképe volt. Nincs ez másképp ma sem." /Nyakkendőfutár/

Ez egy zseniális marketingszöveg. Szinte erős késztetést érzek, hogy rohanjak nyakkendőt venni Férjnek, fiúgyermeknek, csak hogy ugorjunk egyet-kettőt a társadalmi ranglétrán. Sőt, az itthon levők hordását is kötelezővé teszem állandó jelleggel, mert a Fiúk rosszul nyomják az énmarketinget. Hát élet ez így?

Nem értek a nyakkendőhöz. Nem tudom, mikor mi a divat, mi nagyon gáz és mi a menő. Nem is hiszem, hogy valaha fogok vele foglalkozni, a fene egye a státuszt meg a rangot. Viszont érdekel annyira, hogy utánanézzek, ki milyen kreatív ha nyakkendőről van szó, miket lehet belőle készíteni.

                                         Napszemüvegtartó
     
                                                           Az ötlet innen van.

                                                            Karkötő
                                                               Ötlet: Linda Eve

Meglepő módon a nyakkendőhöz alig köthető bármilyen leg. Kettőt azért találtam.
  • A világ leghosszabb cserkésznyakkendője Tunéziában készült 16 méter anyagból,  összesen 587,5 négyzetméter területű. Forrás: itt
  • A világ legdrágább nyakkendője spéci szövetből készült, 8 gramm 24 karátos aranyat tartalmaz, ára 8000 USD (  kb 1.760.000  forint). Forrás: HVG 

Te tudsz nyakkendőt kötni?


2012. szeptember 19.

Ősz van

Most az ősz az aktuális téma, ahogy bóklászok a neten sokszor belebotlok. Téma az, hogy elkezdődött az iskola, milyen kerti munkákat kell elvégezni, a hideg miatt figyeljünk jobban bőrünk védelmére, együnk több vitamint mert most könnyebb megfázni, öltözzünk rétegesen, na meg egyáltalán mibe.

                                               A kép innen van.

Tetszetős ez az összeállítás, fel is venném minden darabját. Még a menta színű nyakláncot is, ami magamtól eszembe sem jutna. Hamarabb nyúlnék egy bordóért, narancs színűért vagy mohazöldért. Jó az a menta, tetszik.
Na, de térjünk vissza az őszhöz. Leírom én milyennek látom.

Az ősz, ahogy nem szeretem.

Ködös, nyálkás. A ködöt kimondottan utálom. Nyirkos lesz a hajam, a ruhám és alig látok magam körül bármit is. Nem szeretek sűrű ködben vezetni, pláne nem, ha hegyen-völgyön át én vagyok az autósor elején. Ilyenkor bezzeg sehol egy macsó aki megelőzne.
Nem szeretem a füstszagot sem. Nappal az avarégetés édeskés bűzét érezni, este meg befűtenek a népek, és időnként irdatlan büdös van. A fene tudja némelyik ember mit tesz a tűzre, de pusztulat szag tud lenni.
Azt sem szeretem ha fúj a szél és esik az eső, főleg ha ez a kettő együtt van.

Az ősz, ahogy szeretem.

Nincs 40 fokos kánikula és nem tombolnak a mínuszok. Jó ez így, akár egész évben ilyen lehetne.
Ősz elején fantasztikusak a színek. Imádom. Körülvesz a sárga meg a bordó minden árnyalata, mintha a természet kárpótolna minket az elpusztult egynyári virágokért.

                                                          A képet itt találtam.

Az új évszak új terveket hoz. A lakásban lecserélem a dekorációt, kiteszek valami őszit és előkerülnek a mécsesek, illóolaj párologtatók. Némelyik dekor annyira megtetszik, hogy egész évben kinn hagyom. Mint ezt itt:


                                     Ez tök egyszerű: csak faág és filcből kivágott levelek. 
                                                  (a fekete az nem fekete hanem zöld.)

Hidd el, a valóságban jobban néz ki.
Idén a dekorálásból kihagyom a vadgesztenyét. Tavaly a hangulat kedvéért kerámiatálba tettem egy halommal, de seperc alatt kiszáradtak, aszottak lettek, úgy meg minden csak nem szép.

Szeretem a szőlőt, kora ősszel bőven terem mindenféle, és szeretem a sütőtököt is sütve. Most mindenki felsikíthat rémületében, de én sütés előtt jól becukrozom a tököt és imádom ha egy kicsit karamelles lesz a teteje. A gyümölcsökről jut eszembe: amikor Kamaszom kisiskolás volt, a suliban egyszer fel kellett sorolnia az őszi gyümölcsöket. Ő meg sorolta: szőlő, körte, eper. A választ persze a tanítónő nem fogadta el, pedig a kertünkben tényleg volt eper. Nemesített folyton termőt ültettünk és a kora őszi meleg kedvezett neki, termett még. (Nem lett volna baj ha a tanítónő is halad a korral akárcsak mi.)

Te szereted az őszt?

2012. szeptember 15.

Műtét para vége

Manapság ilyeneket illik: a bejegyzés a nyugalom megzavarására alkalmas vagy nyomokban vért tartalmazhat. Na, ilyen itt nem lesz... :)


Megtörtént, túl vagyok rajta. Ha új olvasó vagy, az előzményt itt találod.

Reggelre volt időpontom. A belváros csúcson volt, parkolót találni ilyenkor lehetetlen, a kórházzal szemben mégis akadt egy hely. Ez nem Szerencse, mikor kiszálltam a kocsiból rájöttem hogy egy fenét az. Ez már megint Murphy, mert ha valakire rá lehet hozni a frászt, akkor arra rá lesz hozva, mert ugyan már, műtét előtt milyen ómen Kegyelet cég mellett parkolni

A kórház.
Regisztráció után felmentem a sebészet nővérpultjához, önuralom kellett hogy ne röhögjek fel. A pult mögött egy magas, erős testalkatú ötvenes férfi volt, kedves arcú, fehér hajú, fehér bajuszú, fehér szakállú. Egy eltévedt Mikulás. Elképzelni sem tudom, hogy ezt a nagydarab embert meri-e valaki úgy hívni hogy Nővérke. Amíg várnom kellett, körbenéztem. Nem volt barátságos hely, csupa fehér, króm meg művirág, a zsúrkocsi felett a világoszöld falon kiragasztott gépelt papír amin ez állt: ne tedd ide a szemetet mert holnap is erről osztjuk az ételt! Gépelt papír nélkül a sarokba állított ventilátor sem úszta meg, valami olyasmit írtak rá, hogy ezt a ventilátort az X Megyei Jogú Város adományozta a kórház sebészetének az áldatlan állapotok enyhítésére. Igen, jól látod, áldatlan állapot, amit idáig eszembe sem jutott összefüggésbe hozni egy ventilátorral, a meleggel, annál inkább az orvoshiánnyal, a nővérhiánnyal. Áldatlan állapot az, amikor a wc-ben nincs papír, kezet mosni nem lehet mert a csap két tekerőgombjából csak egy van meg, az is lötyög, folyékony szappan, kézszárító nincs, az ember meg undorodva nyúl a kilincshez. Áldatlan állapot, hogy pl a traumatológián a látogató nem új védőruhába bújik hanem használtba és utálja, mert nem tudja kiken volt korábban, meg az is, amikor az embernek két műtéte is elmarad sebészhiány miatt. És sorolhatnám még. Néztem a ventilátort és az járt a fejemben, hogy kb ötven betegre jut az a szerkezet és vajon mennyit enyhít az áldatlan állapoton. Végül is mindegy. Csurrant-cseppent a kórháznak némi adomány és ez jó. A semminél meg mindenképp több.

Kicsi (kb fél óra) várakozás után sor került a műtétre, a részletektől megkíméllek. Volt kedves hangú mosolygó sebész, két medika akik némán - feszülten figyelték az eseményeket, meg talpig parában voltam én, aki oktató anyag lettem, szemléltető eszköz, és végighallgattam a képzést: a bőrgyógyász szerint ez sürgős, ilyenkor kicsivel távolabb, nagyobbat metszünk, meg olyat is hogy ez úgy néz ki mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. Talán ezért, talán nem, iszonyat hányingerrel jöttem el és szédültem is.
De túléltem. Korábbi félelmemből semmi nem jött be, fél agyam nem zsibbadt le, állkapcsom nem esett le és sajnos ráncfelvarrás sem volt. A sebem jól van, kenegetnem kell Betadinnal.

Na igen, a Betadin. Elmentem a patikába, hogy vegyek. A patikus egy a húszas évei közepén járó fiatal fiú volt. Mondtam neki mit szeretnék, visszakérdezett: folyadékot kérek-e. Hát tudom én azt?! Azt sem tudom mi van még. Kiderült, vehetek krémet is. Döntenem kellett. Döntöttem, átpasszoltam neki a döntést. Elmondtam miért kell, mire kell, megmutattam neki. Folyadékot adott, majd hozzátette: naponta kétszer-háromszor kenjem és legalább fél órát a seben kell lennie. Segíteni akart tudom én, erre összehozza sorsa velem, aki nem szeretem a nem egyértelmű dolgokat, mindig fennakadok rajtuk. Most is, a fél órán. Mert ugye az ember halántéka nem a keze amiről van esély hogy lemossa. Azt gondoltam, felkenem a cuccot, ott van és kész. Fél órát hagyjam a seben... megkérdeztem mire is gondol, folyassam a lötyit egy gézre és azt tegyem a sebre? Azt felelte, elég ha csak bekenem. Na, hát én is így akartam. Minek zavar össze azzal hogy hagyjam fenn? Aranyos volt, segítőkész, jól megmosolyogtam. :)

2012. szeptember 14.

Szösszenet

Reggeli gyors kérdés:

Miért nincs kanyarszalvéta?
Próbáltál már kifliből készült szendvicset szalvétába csomagolni? Jó játék...
A szalvétába teszem a kiflit, gondosan ráhajtom a szalvétát, aztán megmarkolom. Erre kicsúszik a kifli két vége, a benne levő húsi meg sajt pedig szökni készül. Nem ér olyat mondani hogy ne markolásszam, mert ha laza marad a szalvéta akkor az egész szendvics szétesik, szóval igenis markolászom.

Miért nincs kanyarszalvéta?

2012. szeptember 12.

A pasik agya

Nahát, nahát...
Némileg gonoszkodva szerettem volna párhuzamot vonni a pasik agya és az aranyhalak három másodperces memóriája közt, erre azt olvasom az Indexen, hogy nem is annyi az annyi. Van az három hónap is, mi több a halak még azt is tudják mikor van ebédidő. A cikk kilenc éve íródott, azóta akár már kiderülhetett az is hogy a halpasiknak penge a memóriájuk. Három hónap. Az már valami. Párhuzamot vonni ennyivel is lehetne, de így már nem izgalmas.

Szóval, újrakezdem.

A pasik agya

Megígérem, nem fogok gonoszkodni. Ezt megtették már mások, tele van vele a világháló, egészen biztos hogy már te is láttál ilyet:


                                                      Forrás: innen

Figyeled? Az évfordulóknak és a dátumoknak egészen konkrét mérete van, de a "Figyelek Drágám" sem toplistás. Tudom, tudom, ez a kép általánosít, de aki ezt alkotta, nyilván tapasztalatból tette.

Eszembe jutott, hogy valamikor régen kaptam e-mailben egy videót. Hát persze hogy nő küldte, ez ugye nem is volt kérdés. Az előadás összehasonlítja a férfi és a női agyat, egészen érthetővé téve a kettő közti különbséget. Eszerint, a nők agya hasonlít egy gombolyaghoz, minden össze van kötve mindennel, ezért képesek a nők mindent megjegezni. Ezzel szemben, a  férfi agya tele van dobozokkal, külön doboz van az autónak, a pénznek, nekünk és egyebeknek. Ha kinyit egy dobozt, akkor csakis azzal az eggyel tud foglalkozni. Van egy üres semmi-doboza is. Amikor ez van nyitva, akkor képes órákon keresztül bambán olyan semmi dolgokat tenni, mint a horgászat és a tévézés.

Engem megnyugtat hogy nekem is jutott egy doboz, azonban a méretét illetően van némi sejtésem. Nem elég nagy. Nem férek bele rendesen, nem kerül mindenem megőrzésre. Gondoltam, zseniális ötlet ha hatalmas piros betűkkel beírom az asztali naptárba a fontosabb eseményeket, de nem számoltam olyannal hogy maga a naptárra nézés sem kerül bele a dobozomba. Nem kell sajnálni, nem maradt ünneplés nélkül pl a házassági évforduló, mert Férjnek egy héttel később megakadt a szeme a naptáron, lázas lapozásba kezdett, majd megszólalt: Jézusom! Büntetésből jól kinevettem, gané módon biztosítottam arról hogy semmi baj, a dolog korral jár és a nyomaték kedvéért látványosan észrevettem rajta egy új őszhajszálat. A remény hal meg utoljára - szokták mondani-, következő évben hatalmas jóvátételre számítva szabit vettem ki a jeles napon. Férj meg azon agyalt fél napig, mi a fenéért vagyok váratlanul (!) otthon. Rájött, jóvátétel megvolt, három napig ünnepeltünk.

Kedves Nőtársam! (hú ez de feminista...) Ha feledékeny pasekkal hozott össze a sors, ne bosszankodj. Hidd el, amikor rájön a bűnére nyomorultul érzi magát. Ne akadj ki, mosolyogj, keress valami poént a dologban. Mosolyogj amikor benyúl a szekrényébe és megkérdezi kié ez az idegen ing? mert elfelejtette hogy vettél neki új inget. Nem fog megváltozni, felesleges mérgelődni.

...................................

Na kérem. Ezt a bejegyzést egy olyan napon írtam, ami úgy kezdődött, hogy reggel az autóban lenéztem a lábamra, majd megkérdeztem Férjet: miért a zöld cipőmet vettem fel? Nincs is rajtam semmi zöld. A hülye cipő egész nap ott virított a lábamon, és örültem hogy legalább két egyformába ugrottam bele. Kezdődnek így napok, van amikor hasonló a folytatás is. De hogyan tudtam felvenni a zöldet? Valami baj van a gombolyagommal.... Lehet hogy ezért kicsi Férjben a dobozom?


2012. szeptember 9.

Kis gyerek, nagy gyerek.

Na tessék. Fél percre leülök, elkalandoznak a gondolataim és máris bejegyzés lesz belőle. 


Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond - szokták mondani. Mások, én nem, mert szerintem hülyeség. Hidd el, egyforma gond mindkettő, csak másképp egyforma. Lehet ezen vitatkozni, de gyanítom hamar megállapítanánk, hogy amit te gondnak látsz az nekem nem az. Mert nem vagyunk egyformák, másképp élünk meg dolgokat, mások a gyerektől az elvárásaink is. 

A kis gyerek.
Olyan kis cuki, tündi-bündi mind, legfőképp a sajátunk.
Amikor ránk mosolyog fogatlanul, elolvadunk. Dehogy gondolunk arra, hogy majd csavart dug a konnektorba vagy papírt a gázbojler lángjába.
Amikor először kimondja hogy "apa", még mindig gyanútlanok vagyunk. Eszünkbe sem jut hogy később ezt becézve fogja mondani ha akar valamit.
Amikor megteszi az első önálló lépéseket, tudjuk hogy jobban kell rá vigyáznunk, mégsem fordul meg a fejünkben  hogy bérletünk lesz a balesetire, vagy széket tol a szekrényhez hogy felmászhasson és megszerezze a kutya féregtelenítő tablettáját.
Amikor oviba megy, elcsodálkozunk azon hogy már ekkora, és hamarosan észrevesszük hogy bővül a szókincse mert simán lebuziz minket, vagy durcásan közli velünk hogy neki milyen nehéz gyerekkora van, mikor nem vettük meg neki a harmadik babakocsiját tizenhatezerért a Quelle-ből.

Nem gondolunk ezekre és annyi minden másra sem. Viszont tudjuk, hogy most kell letennünk az alapokat, Gryllus Vilmost énekelünk vele meg biciklizünk, ha hangyát látunk a lakásban hasra vágódunk és nagyítóval nézzük. Szabályokat kell hoznunk és be kell tartatnunk vele. Ne hazudjon, ne vegye el a másét, mindig mondja meg hova megy és egyebek, attól függően mit tartunk fontosnak.

Ezt most itt marha könnyen leírtam, de egyáltalán nem volt könnyű. Párszor kiakadtam, olyan is volt hogy azt hittem megőrülök. Egy azonban biztos. Nem szabad legyintenünk semmi problémára hogy ugyan, még kicsi, majd megtanulja, mert magától egy frászt tanulja meg. Persze valakitől mindig tanulni fog, de inkább mi legyünk azok mint a haverok vagy bárki más.

A nagy gyerek.
Nincs menekvés, tükröt állít nekünk. Most derül ki milyen munkát végeztünk eddig. Meg tud-e normálisan írni egy felvételit, elengedhetjük-e nyugodt szívvel buliba, megbízhatunk-e benne mert tudjuk hogy nem fog macskát nyúzni, rongálni meg egyéb rémálom. Tud-e döntést hozni vagy mulya, "életképtelen". Nagy gyerek, mégsem dőlhetünk kényelmesen hátra. Feszülten figyeljük, nem kapunk szívrohamot amikor Helyszínelők módjára a borotvapamaccsal púderezi a szobája ajtaját mert arra kíváncsi, a nővére járt-e nála. Szívroham helyett új szabályt hozunk, csinálja ha érdekli, de takarítsa fel. Nem gátoljuk, mert mi van ha megtetszik neki annyira, hogy felnőtt korában ebből fog megélni.

Egyszer voltam egy remek előadáson, egy pszichológus tartotta a gyermeknevelésről. A helyi nagycsaládos egyesület szervezte, alig páran voltunk, amin elcsodálkoztam. Mintha mindenki tudna mindent, csak mi páran nem. Amikor az előadás a kamaszkorhoz ért, a pszichológus első mondata az volt, hogy a kamasznak nehéz. Ezt jó ha tudjuk, jó ha így állunk hozzájuk. Hát én így álltam. Persze mikor tomboltak a hormonok, meg jöttek a kamaszos indulatok egy fenét gondoltam erre, minden másra igen, csak erre nem.

Kamaszomnak Lovagja lett. Nem legyintek rá, nem intézem el a dolgot annyival, hogy ez az élet rendje, így kell ennek lennie. Ifjú pasi nem ússza meg ennyivel. Aggódok, kérdezősködök utána, lecsekkolom a fészbukon, aztán ítélkezem: maradhat. Nagy gyerek nagy gond? Hát még mindig nem. Még akkor sem ha Jane Bondnak kell lennem.



2012. szeptember 5.

Iskola

Elkezdődött.

Már az első napra jutott megmosolyogni való, gyermekem mindenféle tenyérnyi papírfecnivel állított haza. Csupa-csupa fontos nyilatkozni meg aláírnivaló, csupa-csupa csámpásan fénymásolt papírdarab.

Idei kedvencem az adategyeztetés, amit értek, mert van az úgy hogy megváltozik a lakcím vagy a szülő telefonszáma, munkahelye, esetleg a gondviselő neve mert apuka tavaly óta le lett cserélve, na de a gyerek születési helye, dátuma az ugye nem. Erős késztetést érzek, hogy poénból más helyet és dátumot írjak be, mintha most világosodtam volna meg. Jó, jó, tudom én, az egyeztetés ott kezdődik hogy kiderítsük, az iskola meg én ugyanarról a gyerekről beszélünk.

Idén ismét meg kellett adnom a lánykori nevemet, biztos ami biztos. Erre két hosszú kipontozott sort kaptam. Azon gondolkodtam, minek ennyi hely. Aztán rájöttem, hogy a brazil meg nem tudom milyen szappanoperákban a főhősnőről mindig kiderül hogy hirtelen mégsem szegény, hanem egy multimilliomos vagy herceg eltitkolt gyermeke és az örökség mellé hat meg nyolc neve lesz. Hát én nem tudtam beírni csak kettőt, még mindig csak kettőt. A munkahelyem neve és címe annyi helyet kapott, hogy ennél több nem fért ki: VAN.
(Nem bántom az iskolát, nehéz az összesnek. De amit kiadnak a kezükből az egy kép róluk, ne legyen ferde, ne legyen igénytelenül szerkesztve.)

Bezzeg az én időmben - mondhatnám, de nem mondom, nem vagyok annyira öreg. Annyira viszont igen, hogy azt mondjam: az én időmben.... Az én időmben nem volt szokás az ilyen. Az, hogy a szülők nyilatkozzanak oltásról meg szinte mindenről. Be lettünk íratva elsőbe, nyolcadikig az osztályfőnök tyúkanyó módjára rajtunk tartotta a szemét, megvoltunk darabra és kész. Nem kellett megadni a TAJ számot, a diákigazolvány számát, az OM azonosítót. Most kell, és örülök hogy nincs még a gyerekbe chip ültetve.              



2012. szeptember 1.

Műtét para

Van aki a pszichiáternél beszéli ki a félelmeit, van aki a kocsmában. Én itt, mert nem járok egyik helyre sem. 


Hamarosan műtétre megyek. Másnak nem nagy dolog, nekem az. Még akkor is, ha nem kell hozzá egy komplett team-et összehívni a világ minden tájáról és nem kell berendelni a fél országot vért adni. Ambuláns lesz. A lábamon megyek be és a lábamon jövök ki. A halántékomon lett egy csomó, ami jó esetben zsírcsomó. Eldöntöttem, jó eset lesz.

Megengedem magamnak hogy aggódjak.
Elképzelem mi fog velem történni, aztán rájövök hogy már az elején balul sülhetnek el a dolgok. Mert mi van ha a sebész érzéstelenítéskor eret talál el? Lezsibbad az agyam? Férj persze seperc alatt kész volt a válasszal, miszerint miért találna eret, nem puskával lövi be, nem állatorvoshoz megyek. A kis realista...

Egészen idáig abban a hitben voltam, hogy a halántékban azért van árok, mert ott egy roppant fontos ér van. Hát egy fenét. Döbbenet mennyire nem ismerem a testem. A Wikipédia szerint ott nem ér van, hanem rágóizom. Csak halkan jegyzem meg, adjunk hálát a természetnek, hogy ezt az izmot egy árokban rejtette el és nem hagyta kívül. Milyen fessül néznénk ki, ha kétoldalt ezek az izmok kidudorodnának.
Izom. Jól van. Aggódás, ...újratervezés. Mi van ha a sebész véletlenül elmetszi az izmot? Leesik az állam fele? Örökké támasztom mint Rodin gondolkodója?


Rodin: A gondolkodó
Forrás: Wikipédia


Meg aztán ott van még az esztétika is. Nem a gondolkodóé hanem az enyém. Ha kimetszenek egy darabot, az onnan hiányozni fog. Ha össze lesz varrva, az felér egy ráncfelvarrással. Bónuszként kapom. Na de csak a fél arcomon? Oké, legfeljebb mindenkinek a jobbik arcom mutatom.

Egyszer olvastam, hogy a félelmünk a tudatlanságból ered. Hát igen. Para van, mert nem tudom mi vár rám. Nem a tűre meg a szikére gondolok, hanem a járulékos dolgokra. Legutóbb - nincs még egy éve sem - két anyajegyem vették le. Egyet a hátamról, egyet a vállamról. Nem tetszettek a bőrgyógyásznak. Miután derékig levetkőztem, hasra kellett feküdnöm egy ágyon. Az ápolónő (vagy asszisztens) lefertőtlenítette a vállam, de úgy megborult neki a cucc, hogy alám folyt, nedves lett a nyakamnál a lepedő. Aztán leterítettek egy zöld lepellel aminek a közepén (vagy nem ott) volt egy lyuk, majd a doki a lyukon keresztül nekiállt a dolgának. Közben a cucc elkezdett alólam párologni, de a lepel nem engedte elillanni. A lélegzés a hosszú élet titka, tudom én, hát lélegeztem. Csípte a szemem, marta a torkom, egy idő után szédültem. Szóltam hogy baj lesz, azt mondták nem lesz. Tényleg nem lett, a lábamon távoztam. Férj kinn várt rám, mikor kimentem hozzá lenyomott néhány laza narkós poént, azt hittem agyonvágom. Bizsergett a karom, így megúszta.
Na, ez a járulékos dolog, a be nem tervezhető, a meglepi. Murphy, mi? A csávó mindenhol ott van, résen kell lenni.

Most erősítem a lelkem: nem kell félni, nem a vágóhídra megyek. Mókás hely az egészségügy. Utólag mindenképp az. Egyszer voltam fogásznál esztétikai kezelésen. Fogkőleszedés, fogfehérítés, polírozás, ilyenek.Beültem az annyira utált kezelőszékbe, arcomba ezer lámpa világított. A doktornő megvizsgált, elment, majd visszajött beöltözve. Műanyag zöld henteskötény volt rajta, fején hegesztőpajzshoz hasonlító valami, de ez legalább átlátszó volt. Láncfűrész nem volt a kezében, mégis megijedtem. Jézusom! Mire készül? Miért pont én?

Szóval, félés van. Gyermekem! Ha kimúlnék azt nem tudom megírni.Tedd meg helyettem. Az e-mail címet tudod, a jelszó: Élni jó.